2023. január 22. Gyermekvasút – a kulisszák mögött
Január 22-én vasárnap nyílt napot tart a Gyermekvasút a széchenyihegyi végállomáson. 10 és 16 óra között várják színes programokkal a kisvasút világa iránt érdeklődő gyerekeket.
Január 22-én vasárnap nyílt napot tart a Gyermekvasút a széchenyihegyi végállomáson. 10 és 16 óra között várják színes programokkal a kisvasút világa iránt érdeklődő gyerekeket.
A téli szünetben mindennap várja utasait a Gyermekvasút, érdemes egy kisvonatozással egybekötött kirándulást tervezni a budai hegyekbe.
2022. december 28-án és 29-én Csillebérc állomáson kisvasúti járműbemutatót tartunk, ahol közelebbről is meg lehet nézni több olyan járművet, melyek éppen kerek évfordulójukat ünneplik
Feldíszített karácsonyi kocsiból és az Mk48-as dízelmozdonyból álló különvonat közlekedik, mindkét jármű ünnepi fényekbe burkolózva.
Az ünnepi járművek december 6-tól január 8-ig minden üzemnap közlekednek. Széchenyihegy állomáson egy karácsonyi sarkot is berendeztek, hogy az utazás előtti várakozás percei is otthonosabban teljenek.
A felújítás a Gyermekvasút közlekedését nem befolyásolja. A fogaskerekű vonalán lévő vágányzár ideje alatt a Gyermekvasút felső szakasza (Széchenyihegy térsége) a Széll Kálmán tér és a Déli pályaudvar felől a 21 és 221 jelű busszal érhető el.
Nagy sikerrel közlekedett le 2022. november 7-én, hétfőn a Gyermekvasút fotós különvonata, a négy teherkocsiból és egy személykocsiból álló szokatlan szerelvény élén az Mk45,2006 és az Mk48,2030 pályaszámú mozdonyok biztosították a vonóerőt.
November 13-án vasárnap kellemes vezetett egésznapos családi kirándulásra invitál a Gyermekvasút a budai hegyekbe: kilátás a csúcsokról – és menet közben a vidék meglepő érdekességeinek, titokzatos emlékeinek érintése, kevésbé [...]
Az 1980. november 29-én megszüntetett Hegyközi kisvasút emlékére fotósvonat közlekedik a Gyermekvasúton 2022. november 7-én hétfőn.
A Mikulás és segítői, a krampuszok december 3-án és 4-én ismét birtokba veszik a Gyermekvasutat, hogy együtt vonatozzanak a gyerekekkel. Közös énekléssel, játékokkal várják a kicsiket, akik személyesen [...]