A téli szünetben mindennap várja utasait a Gyermekvasút, érdemes egy kisvonatozással egybekötött kirándulást tervezni a budai hegyekbe – szenteste napján és újévkor rövidebb lesz az üzemidő.

Esti vonatozás fénykocsival és fénymozdonnyal

A téli szünetben 2023 januárban még két alkalommal invitál hangulatos esti utazásra a Gyermekvasút. Vasárnapig mindennap a hétvégi menetrend érvényes, minden vonatban közlekednek feldíszített karácsonyi kocsik is.

Január 6-án pénteken és 8-án vasárnap az esti utolsó járatban nemcsak a fénykocsival, hanem az Mk48-as fénymozdonnyal is találkozhatnak az utasok: Hűvösvölgyből 16:10-kor, Széchenyihegyről 17:03-kor indul. A szerelvény élén a két világító jármű lesz látható, de mögötte több kocsi is közlekedik majd.

A vasárnap esti utolsó járattal pedig elköszönnek az idei téli szünettől a Gyermekvasút feldíszített, különleges járművei.

gyermekvasut.hu/menetrend

Hétvégi fényvonatok napközben

A téli szünet utolsó hétvégéjén a korábban tervezettel ellentétben a C50-es mozdonyos nosztalgiavonat nem áll forgalomba, viszont szombaton és vasárnap napközben is közlekedik a fényvonat: az Mk48-as mozdonyból és a piros feldíszített karácsonyi kocsiból álló rövid szerelvény mindkét járműve kivilágítva kel útra a kisvasúton. Mindkét nap kétszer indul a végállomásokról, a különleges járatokra a normál vonatjegyen kívül nosztalgia pótjegy váltása is szükséges. Ezekre a napközbeni vonatokra célszerű a végállomásokon jegyet váltani, mert a férőhelyek száma korlátozott.

gyermekvasut.hu/menetrend

2022 december

Idén is két feldíszített vasúti kocsi gondoskodik utazás közben az ünnepi hangulatról, közülük az egyik külső világítást is kapott, így igazi fénykocsiként fut a síneken. December 28-án és 29-én kisvasúti járműbemutatóra várják a családokat Csillebérc állomásra.

Az egyedi díszítésű karácsonyi kocsik a téli szünet végéig mindennap közlekednek: általában a menetrendben meghirdetett hagyományos személyvonatokban lehet ezekkel a hangulatos járművekkel utazni, melyek óránként indulnak a végállomásokról.

Egy különleges fénykocsi is forgalomban van

December 22. és január 8. között mindennap a téli hétvégi menetrend érvényes. A két végállomásról egyaránt óránként indulnak vonatok, Hűvösvölgyből 9:10 és 16:10 között, míg Széchenyihegyről 10:03 és 17:03 között. A hagyományos vonatokon kívül december 31-én nosztalgiavonat is közlekedik C50-es dízelmozdonnyal.

Január 8-ig karácsonyi díszbe öltözött személykocsik közlekednek.

Az ünnepek alatt az üzemidő módosul. December 24-én, szombaton az utolsó járatok jóval hamarabb indulnak a végállomásokról: Hűvösvölgyből 12:10-kor, Széchenyihegyről pedig 13:03-kor.
Január 1-jén, vasárnap az első vonatok a szokásosnál egy órával később, Hűvösvölgyből 10:10-kor, Széchenyihegyről 11:03-kor indulnak.

A menetrend a ide kattintva érhető el.

A két ünnep között igazi családi program is várja a vonatokért rajongó gyerekeket. December 28-án és 29-én Csillebérc állomáson kisvasúti járműbemutatót tartanak, ahol közelebbről is meg lehet nézni több olyan járművet, melyek éppen kerek évfordulójukat ünneplik, így például a 120 éves nyitott peronos aradi személykocsit, hazánk legöregebb, 70 éves C50-es mozdonyát, a 60 éves Mk49-es mozdonyt, és a jövőre 50 éves Mk45-ös mozdonysorozat egyik ismert példányát, Bendegúzt. Csillebérc állomáson a kisebbek papírból elkészíthetik saját menesztőtárcsájukat, jelzőzászlójukat, de kivágóból készíthetnek vasutas sapkát és kismozdonyt is. Mindkét nap 10-től 16 óráig fogadja a látogatókat a rendezvény, melyet a Gyermekvasút fúvószenekarának műsora nyit meg, és napközben kisvasúti témájú előadásokkal is várják az érdeklődőket a szalonkocsiban. Szerdán és csütörtökön a program helyszíne és a széchenyihegyi végállomás között félóránként nosztalgiavonatok is közlekednek, melyeket felváltva továbbít a Gyermekvasút két üzemképes gőzmozdonya. Részletek: https://gyermekvasut.hu/2022/12/kisvasuti-jarmubemutato-2022-december-28-29/

December 28-án és 29-én kisvasúti járműbemutató lesz Csillebérc állomáson