Ma tartották a budapesti Gyermekvasúton a 2021/2022. tanévben tanfolyamot elvégző gyerekek avatási ünnepségét. A budai hegyekben kanyargó kisvasút idén 74 éve szállítja a kirándulókat, a szolgálatot 10-14 éves kisvasutasok látják el. Hűvösvölgyben felavatták a gyermekvasutasok újjáépült nyári táborát is.

Szombaton 180 ifjú gyermekvasutas tett fogadalmat a hűvösvölgyi végállomáson. A tanév alatt ősszel és tavasszal is indult egy-egy négyhónapos tanfolyam, ahol a vasutas szakma alapjaival és a környék nevezetességeivel ismerkedhettek meg a gyerekek, majd a sikeres vizsgákat követően szolgálatba állhattak. A Gyermekvasút egyre növekvő népszerűségét jól mutatja, hogy az elmúlt évekhez képest ma rekordszámú gyermekvasutast avathattak fel. Az ifjú vasutasokat Koncz Zsófia, a Technológiai és Ipari Minisztérium miniszterhelyettese és Pafféri Zoltán, a MÁV elnök-vezérigazgatója is köszöntötte.

Ünnepélyesen felavatták az idén megújult hűvösvölgyi tábort is. Az 1962-ben épült hűvösvölgyi gyermekvasutas tábor elöregedett faházainak helyére egy új korszerű, a tájba illő kétszintes szállásépületet emeltek, megújultak a közösségi terek és a környezet is – ezzel szolgálva a gyermekvasutasok hagyományos nyári táborozását. Az új tábor felépítését a vasúttársaság saját forrásból valósította meg.

A Széchenyihegyről induló kisvasút első 3,2 kilométeres szakaszát 1948. július 31-én adták át, majd a hűvösvölgyi végállomásig vezető teljes vonalon 1950. augusztus 19-én indult meg a forgalom. A budapesti Gyermekvasút közel 12 kilométeres hosszával 2015-ben bekerült a Guinness Rekordok könyvébe, mint a világon a leghosszabb olyan vasútvonal, ahol a forgalmi és kereskedelmi szolgálatot 10-14 éves korú gyermekek látják el. A Budai-hegység közkedvelt kirándulóhelyeit összekötő kisvasúton egész évben járnak a vonatok, jelenleg már közel hétszáz gyerek váltja egymást a szolgálatban.

A kisvonatok munkanapokon óránként, hétvégén 40-50 percenként indulnak. A menetrendben előre meghirdetett napokon nosztalgiajáratok is forgalomba állnak, valamint minden nyári hónapban egyszer Naplemente expresszt indítanak, ami a hárs-hegyi panoráma-ívben megállva páratlan kilátást biztosít a nyáresti fővárosra. A következő gyermekvasutas tanfolyam október elején indul, szeptember elejétől lehet jelentkezni a Gyermekvasút honlapján történő regisztrációval.