A Gyermekvasút születésnapján a hűvösvölgyi járműtelepen 10-16 óráig színes programokkal várják a családokat.

A Hűvösvölgy állomás alatti fogadóparkban a BKV két kiállított nosztalgiabuszára, illetve a Volánbusz karrierjáratára is felszállhatnak az érdeklődők. Utóbbin autóbusz-vezetéstechnikai szimulátor is várja a résztvevőket. A Gyermekvasút vonatai ezen a napon is 40-50 percenként közlekednek Hűvösvölgy és Széchenyihegy között.

A Gyermekvasút napján nemcsak a Széchenyi-hegyi Gyermekvasút születésnapját ünnepeljük, hanem egyben ez a nyitórendezvénye az egész éven át tartó Kárpát-medencei kisvasúti napok programsorozatnak is. A hűvösvölgyi járműtelepen 10 órától térzene várja az érkezőket az egykori úttörővasutasokból és jelenlegi gyermekvasutasokból álló fúvószenekar közreműködésével. A rendezvény ünnepélyes megnyitója 10:15-kor kezdődik.