2018. február 3-án, szombaton 85 jelentkezővel megkezdődött az tavaszi gyermekvasutas képzés.

Kirándulás a megnyitó napján

Kirándulás a megnyitó napján


A következő négy hónapban a vasutas szakma alapjaival, az év elején bevezetett új díjszabással, a környék nevezetességeivel és a kisvasút történetével ismerkednek meg a 4-6. osztályos jelentkezők. Az elméleti órák péntek délutánonként a Baross Gábor Oktatási Központ épületében, a helyszíni bemutatók pedig néhány hétvégi napon a Gyermekvasút vonalán lesznek, az előre kiadott ütemterv szerint. A megnyitó napján már meg is tartották az első, bemutatkozó foglalkozásokat, és a frissen megalakult négy osztály sűrű hóesésben először utazott közösen a kisvasúton Hűvösvölgytől Széchenyihegyig.

A tavaszi tanfolyamot elvégző gyerekek júniustól állnak majd szolgálatba, ünnepélyes avatásukra június közepén kerül sor az őszi képzésen levizsgázott társaikkal együtt.
A MÁV-csoport leányvállalatai számára a hosszú távú szakember-utánpótlás egyik alapja a Gyermekvasút, hiszen sok fiatal az itt szerzett tapasztalatok és élmények hatására választja a későbbiekben a közlekedési ágazat valamelyik szakterületét.
Aki most kapott kedvet a tanfolyamhoz, a tavaszi képzésre pótjelentkezés még lehetséges február 9-éig:

JELENTKEZÉSHEZ KATTINTSON IDE!

A következő gyermekvasutas tanfolyam 2018. október 6-án indul, a jelentkezési felület szeptember elejétől lesz elérhető a Gyermekvasút honlapjáról.