Százötven friss gyermekvasutas tett ünnepélyes fogadalmat 2016. június 11-én szombaton a MÁV Zrt. Széchenyi-hegyi Gyermekvasút hagyományos éves avatóünnepségén. 

A 2015/2016-os tanévben a gyermekvasutas tanfolyamot sikeresen elvégző ifjak avatását a népszerű budai kisvasút hűvösvölgyi végállomásán tartották. A 10-12 év közötti eskütevők a Gyermekvasút Nosztalgia-zenekarának térzenéjét és ünnepélyes zászlófelvonást követően mondták el fogadalmukat.

A gyermekeket dr. Mosóczi László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára – aki egykor szintén az (akkor még) Úttörővasúton kezdte vasúti pályafutását – köszöntötte, majd Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója fogadta gyermekvasutassá.

Dr. Mosóczi László helyettes államtitkár és Dávid Ilona elnök-vezérigazgató

Dr. Mosóczi László helyettes államtitkár és Dávid Ilona elnök-vezérigazgató

A tanfolyamot kiváló eredménnyel elvégzőket külön elismerő oklevéllel jutalmazták, továbbá Kertész Z István: „A Gyermekvasút útikalauza” című könyvét is ajándékba kapták a legjobbak.

A tanév alatt immár hagyományosan ősszel és tavasszal indult egy-egy négyhónapos tanfolyam, amelyeken az összesen körülbelül százötven ifjú megismerkedhetett a vasutas szakma alapjaival és a környék nevezetességeivel. A jövőben valamennyien gyarapíthatják annak a több mint tizenötezer főnek a számát, akik az elmúlt 68 évben úttörő-, illetve gyermekvasutasok voltak Budapesten. Az 1948 nyarán átadott – akkor még csak az első, 3,2 kilométeres szakasz készült el –, ma Széchenyihegy és Hűvösvölgy között közlekedő kisvasúton jelenleg mintegy ötszázötven gyermek váltja egymást a szolgálatban.

A tanfolyamot sikeresen befejező gyermekvasutasok az avatáson

A tanfolyamot sikeresen befejező gyermekvasutasok az avatáson

A világ leghosszabb – 11,7018 kilométeres – gyermekvasútvonalaként tavaly a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült fővárosi Gyermekvasúton az elmúlt időszakban is jelentős fejlesztések folytak.

Ezek eredményeként az avatást követően ünnepélyesen átadták Hűvösvölgy állomás Domino 70 típusú biztosítóberendezésének új kezelőpultját, és az Mk45 sorozatú mozdonyokra telepített új mozdonyfedélzeti rendszert. Előbbi a legmodernebb lesz a Gyermekvasút összes állomásának biztosítóberendezései közül, utóbbi pedig a járművek fontosabb üzemi jellemzőiről szolgáltat minden korábbinál részletesebb adatokat, sőt internetes nyomon követést is lehetővé tesz.

D70 biztosítóberendezés kezelőpultjának átadása

D70 biztosítóberendezés kezelőpultjának átadása