Hagyományainkat követve 2014-ben is a nyár elején avattuk gyermekvasutassá az előző őszi és tavaszi tanfolyamokat elvégző pajtásokat.

Avatott gyermekvasutas pajtások

Avatott gyermekvasutas pajtások


2014. június 21-én szombaton ünnepélyes keretek között közel százharminc új pajtást avattunk gyermekvasutassá. Ők a 2013 októberében induló 52. számú és az idén februárban kezdődő 53. számú gyermekvasutas tanfolyam végzősei voltak.
A kellemes időjárás lehetővé tette, hogy az avatási ünnepséget szabadban, a Hűvösvölgy állomás előtti téren rendezzük.
A gyerekek meghívott vendégeik – szüleik, barátaik –, hivatalos vendégek, valamint a Gyermekvasút és a Gyermekvasutasokért Alapítvány képviselőinek jelenlétében tettek fogadalmat. Ezt követően dr. Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára köszöntötte őket. Majd Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója fogadta őket hivatalosan gyermekvasutassá.
A tanfolyamot kiváló eredménnyel elvégzőket elismerő oklevéllel és ajándékcsomaggal jutalmaztuk az avatási ünnepség keretében.
A rendezvény díszvendégei

A rendezvény díszvendégei


A kora délutáni órákban az újonnan avatott gyermekvasutasokat és meghívott vendégeiket meghívtuk egy közös utazásra a Gyermekvasút vonalán. A részükre indított különvonat Hűvösvölgytől Széchenyi-hegy állomásig közlekedett, majd visszatért Hűvösvölgybe.

További olvasnivaló: