2013. március 15-én pénteken ismét megrendeztük a hagyományos teljesítménytúra nappali változatát.

Teljesítménytúrázók Virágvölgy állomáson

Teljesítménytúrázók Virágvölgy állomáson


Habár az időjárási viszonyok hirtelen tavasziról téliesre fordultak, havazott és erősen fújt a szél, A Gyermekvasút nyomában című teljesítménytúra nappali változatát idén is megrendeztük. A körülmények ellenére is több mint négyszázan beneveztek és teljesítették a kihívást.
A résztvevők ez alkalommal is Széchenyi-hegy állomásról indultak, hogy 20 km megtételével, a Gyermekvasút állomásainak és a környék főbb látványosságainak érintésével megérkezzenek Hűvösvölgybe.
Az előírt szintidő hét óra volt. A kijelölt ellenőrző pontokon szervezők – jelenlegi és volt gyermekvasutasok – fogadták a túrázókat, akik igazolták a pont érintését és segítséget nyújtottak a túra folytatásához.
A cél most is a Gyermekvasutas Otthonépületben volt. A célba érkezők a teljesítést igazoló oklevelet és kitűzőt kaptak, valamint meleg étellel vártuk őket.
A célba sikeresen megérkezőket és a túrát menet közben feladókat is meginvitáltuk, hogy vonattal, a Gyermekvasúton tett utazással térjenek vissza Széchenyi-hegyre, a rajt színhelyére. A túrát késő délután befejezőkre való tekintettel a vonatok a szokásosnál hosszabb üzemidőben közlekedtek. A nosztalgiavonatok azonban – műszaki okok miatt – ezen a napon nem közlekedtek.
Személyvonat Hárs-hegy állomáson

Személyvonat Hárs-hegy állomáson


A Gyermekvasút nyomában című 20 km-es teljesítménytúrát legközelebb éjszakai változatban, 2013. augusztus 19-én hétfőn rendezzük. Útvonala a nappalival azonos, azonban ellentétes irányú lesz, azaz Hűvösvölgytől Széchenyi-hegyig tart.