2013. február 2-án szombaton megkezdődött a 2013. évi tavaszi gyermekvasutas tanfolyam.

Az egyik első foglalkozás az ifivezetőkkel

Az egyik első foglalkozás az ifivezetőkkel


A gyermekvasutas képzés ezúttal is beiratkozással kezdődött a Gyermekvasutas Otthonépületben.
Az 51. számú gyermekvasutas tanfolyamra összesen harminckilencen jelentkeztek. Ez a létszám megfelel a Gyermekvasút ez évi tanfolyami létszámtervének, hiszen a most vizsgázó őszi tanfolyamosokkal együtt közel 160 új gyermekvasutast fogunk avatni júniusban. Ezzel a létszámmal évtizedek után újra biztosított a magas színvonalú, folyamatos szolgálatellátáshoz szükséges gyermekvasutas létszám.
Reggel a szülők és gyerekek együtt érkeztek Hűvösvölgybe. Miközben a szülők részt vettek a regisztráción és az azt követő szülői értekezleten, az új tanfolyamosok egymással és az ifivezetőkkel ismerkedtek.
Még a délelőtt folyamán megtartották az első, bemutató jellegű foglalkozásokat. A gyerekek megismerkedtek az oktatókkal és a különböző szaktárgyak témaköreivel. Délután közösen végigutaztak a Gyermekvasút vonalán.
A most kezdődő képzés 2013 júniusáig tart. A záróvizsgák után ünnepélyes keretek között fogják gyermekvasutassá avatni az új pajtásokat. Első alkalommal a nyári hónapokban állnak majd szolgálatba.
Közös utazás a Gyermekvasúton

Közös utazás a Gyermekvasúton


A következő gyermekvasutas tanfolyam 2013. október 5-én szombaton reggel 9:00 órakor kezdődik Hűvösvölgyben.