2012. december 1-jén szombaton és 2-án vasárnap a Mikulás is ellátogatott a Gyermekvasútra.

Mikulásvonat Virágvölgy állomáson

Mikulásvonat Virágvölgy állomáson


Ezen a hétvégén a gyerekek és szüleik ismét együtt utazhattak a Mikulással a részükre indított mikulásvonatokon.
A Mikulást elkísérték segítői a krampuszok is. Ők segédkeztek a beszállásnál, majd a gyerekek az ő társaságukban várták a Mikulás érkezését. Utazás közben énekléssel és beszélgetéssel töltötték az időt.
Szintén a krampuszok szórakoztatták a gyerekeket Hűvösvölgy állomáson a mikulásvonat indulása előtt, illetve az oda való megérkezés után. Az állomás előtti téren körjátékokat játszottak.
A vonaton a Mikulás menet közben minden kisgyerekkel röviden elbeszélgetett. Majd megajándékozta őket a hagyományos, édességekből álló mikuláscsomaggal.
Mikulásvonat János-hegy állomáson

Mikulásvonat János-hegy állomáson


A mikulásvonatok a menetrend szerinti személyvonatok mellett közlekedtek. Mindkét nap két mikulásvonati szerelvény állt forgalomba. Egyiket az egyik modernizált Mk45-ös sorozatú dízelmozdony, másikat a Gyermekvasút két gőzmozdonya – a 490,039 és 490,056 pályaszámú mozdonyok – közösen továbbították.
A két szerelvényt a krampuszok szombaton reggel, még indulás előtt a hűvösvölgyi fűtőháznál az alkalomhoz illően feldíszítették.
A mikulásvonaton elővételben váltott részvételi jeggyel lehetett utazni. A jegyek Hűvösvölgyben, a Broadway Jegyiroda kirendeltségeiben és on-line voltak beszerezhetők.
A kiindulási állomásra való visszautazás megkönnyítése érdekében a mikulásvonatok és a menetrend szerinti személyvonatok menetrendjéhez igazodva mentesítő vonatok is közlekedtek. Mentesítő vonatként a nosztalgia motorvonati szerelvény állt forgalomba.
Nosztalgia motorvonat Szépjuhászné állomás előtt

Nosztalgia motorvonat Szépjuhászné állomás előtt