2012. október 6-án szombaton jelenlegi és egykori gyermekvasutasok, felnőttként vasutas munkavállalók közösen teljesítettek szolgálatot.

A szolgálat Hárs-hegy állomáson

A szolgálat Hárs-hegy állomáson


A rendezvénynek kettős célja volt. Egyrészt lehetővé tette, hogy olyan felnőtt vasutasok, volt pajtások lássanak el szolgálatot a Gyermekvasúton, akik maguk is úttörő- vagy gyermekvasutasok voltak, felnőttként pedig a MÁV cégcsoportnál helyezkedtek el. Másrészt a gyermekvasutas pajtások találkozhattak és megismerkedhettek a vasúttársaságnál és leányvállalatánál dolgozó vasutasokkal.
A résztvevő felnőttek – a pajtásokhoz hasonlóan – reggel 7:00 órakor jelentkeztek szolgálatra Hűvösvölgyben, a Gyermekvasutas Otthonépületben. Egyenruhába öltöztek, majd közösen megreggeliztek. A napi szolgálati beosztás kihirdetését követően részt vettek az ünnepélyes zászlófelvonáson a Hűvösvölgy állomás előtti téren.
A középállomásokon és Széchenyi-hegyen szolgálatot teljesítők az első menetrend szerinti vonattal szolgálati helyükre utaztak. Állomásonként és szerelvényenként általában egy felnőtt teljesített szolgálatot a gyermekvasutasok között. Természetesen ez alkalommal ők is a pajtásokra előírt módon, a felnőtt állomásfőnök vagy vezető jegyvizsgáló felügyelete alatt dolgoztak.
Késő délután a felnőtt résztvevők a pajtásokkal együtt a szolgálatos vonattal tértek vissza Hűvösvölgybe. A hagyományos zászlólevonás után visszaöltöztek civil ruhába, majd közösen megvacsoráztak. A felnőttek a csoport esti programján már nem vettek részt. Számukra a szolgálatos nap ezzel véget ért.
Közös szolgálat jegyvizsgálóként

Közös szolgálat jegyvizsgálóként


2012. október 6-án szombaton immár második alkalommal rendeztük meg az Előttem az utódom programot. Először idén júniusában invitáltunk felnőtt vasutasokat, egykori pajtásokat, hogy szolgálat közben találkozzanak és ismerkedjenek meg jelenlegi gyermekvasutasokkal.