2012. szeptember 15-án szombaton ismét családi nosztalgianapot rendeztünk a Gyermekvasúton.

Családi nosztalgianap résztvevői

Családi nosztalgianap résztvevői


A családi nosztalgianap az egy héttel korábban megrendezett hagyományos nosztalgianap kísérő rendezvénye volt. Ezen a napon olyan egykori úttörő- és gyermekvasutasok kaptak lehetőséget szolgálatot ellátni, akiknek gyereke, unokája vagy más közeli hozzátartozója jelenleg is aktív gyermekvasutas pajtás vagy ifivezető, és közösen szerettek volna szolgálatba állni.
A rendezvényen előzetes regisztráció alapján lehetett részt venni. A nosztalgiázó felnőttek és a velük együtt dolgozó pajtások reggel a hűvösvölgyi Gyermekvasutas Otthonépületben csatlakoztak a szolgálatos csoporthoz. A nap időbeosztása követte a gyermekvasutas szolgálatos napok szokásos rendjét.
A közös reggeli és ünnepélyes zászlófelvonás után a résztvevők az első menetrend szerinti vonattal szolgálati helyükre utaztak. Napközben a hivatásos állomásfőnökök és vezető jegyvizsgálók felügyelete mellett láttak el gyermekvasutas szolgálatot.
Délután a családi nosztalgianap résztvevői is a kijelölt szolgálatos vonattal térek vissza Hűvösvölgybe. A szolgálatos nap befejezését jelképező ünnepélyes zászlólevonást és civil ruhába öltözést követően a szolgálatos csoporttal közösen megvacsoráztak.
Családi nosztalgianap résztvevői

Családi nosztalgianap résztvevői


Sok jelenlegi gyermekvasutas pajtás szülei, sőt nagyszülei is egykor úttörő- vagy gyermekvasutasok voltak. A két vagy három generáció közös szolgálata mindannyijuk számára felejthetetlen közös élményt jelent.