2013. június 15-én szombaton százötven új gyermekvasutas pajtást avattunk.
A sok évtizedes hagyományoknak megfelelően idén is nyár elején, a tanév befejezésekor avattuk gyermekvasutassá az utóbbi két tanfolyamot elvégző pajtásokat. Ez alkalommal az 50. számú (2012 őszi) és 51. számú (2013 tavaszi) képzésen részt vevők váltak ünnepélyesen gyermekvasutassá.
Az avatási ünnepséget Hűvösvölgyben, az állomás előtti téren rendeztük. A gyerekek tanfolyamos osztályonként felsorakozva, a meghívott vendégek, a Gyermekvasút vezetősége és a Gyermekvasutasokért Alapítvány képviselői előtt, szüleik és barátaik jelenlétében tettek fogadalmat.
A pajtásokat dr. Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára köszöntötte, majd Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója fogadta gyermekvasutassá.
Szintén az ünnepség keretében vették át jutalmukat – elismerő oklevelet és tárgyjutalmat – a gyermekvasutas tanfolyamot kitűnő eredménnyel elvégzők a Gyermekvasút vezetőjétől. Az ajándékokat az iho.hu portált üzemeltető Indóház Közlekedési Lap- és Könyvkiadó Bt. biztosította.
Az avatásra érkező vendégeket térzene fogadta Hűvösvölgyben. A délelőtti fúvószenét és az ünnepség közben elhangzó ceremoniális zenét a gyermekvasutas nosztalgiazenekar szolgáltatta.
Az ünnepség előtt dr. Völner Pál államtitkár és a MÁV cégcsoport jelen lévő vezetői együtt reggeliztek a szolgálatos csoporttal a hűvösvölgyi Gyermekvasutas Otthonépületben. Közben természetesen lehetőség nyílt némi kötetlen beszélgetésre is. A gyerekeket arról kérdezték, mi motiválta őket, hogy gyermekvasutasnak jelentkezzenek, illetve milyennek találják a kisvasúti szolgálatot.
A szolgálat megkezdése után a meghívott díszvendégek megtekintették a Gyermekvasutas Múzeumot, meglátogatták a hűvösvölgyi forgalmi irodát, majd a vontatási telepet.
A program befejezéseképpen, az ünnepség után az újonnan avatott pajtások szüleikkel, barátaikkal és meghívott vendégeikkel közösen utazást tehettek a Gyermekvasút vonalán.