2024. március 18-án hétfőn több különleges járműből álló szerelvénnyel várjuk a vasútfotósokat.
Az 1992-ben megszűnt Szobi Gazdasági Vasút hangulatát idéző tehervonatok kelnek útra az egyébként csak személyszállításra berendezett budapesti vonalon. A szerelvényekben az erdei és gazdasági vasutakra jellemző járművek tűnnek fel: a tavaly felújított GV 3788 pályaszámú zöld C50-es kismozdony egy magasoldalfalú nyitott és egy fedett teherkocsi társaságában (Gah, Jah), a piros Mk48,2030-as dízel három kőszállító kocsival (Uba) áll majd a fotósok elé. A különleges menet résztvevőit az eredeti festésű klasszik gép, az Mk45,2001-es gép egy bordó személykocsival szállítja majd.
A különvonat járműveinek története
Jah 2009-es teherkocsi
A MÁV a keskenynyomtávolságú vasútvonalain az ’50-es években még jelentős teherforgalmat bonyolított le, ám ehhez csak a II. Világháború előtti, korszerűtlen teherkocsik álltak rendelkezésre. Ezért az ’50-es évek közepétől a MÁV Székesfehérvári Járműjavítója több száz darabos sorozatban elkezdte gyártani a korszerű, egységes elvek alapján szerkesztett Jah sorozatú nyitott és Gah sorozatú fedett teherkocsikat. Mindkettőből készült fékbódés és anélküli változat is. A kocsik raksúlyváltós légfékberendezéssel voltak ellátva. A Jah kocsik minden, a MÁV kezelésében álló 760 mm-es nyomtávolságú vonalon közlekedtek, elsősorban ömlesztett árukat szállítottak. A 2009 pályaszámú példányt 1957-ben gyártották és végig a Nyírvidéki Kisvasúton szolgált. Hűvösvölgybe történő átállomásítása után a fékbódét eltávolították. Felújítását Lentiben végezték 2022-23-ban.
A teherkocsi a Gyermekvasúton elsősorban üzemi célokat szolgál, tehát például a karbantartáshoz szükséges anyagok, eszközök helyszínre szállításában kap fontos szerepet, de akár fotósvonatokba is megrendelhető.
Gah teherkocsi
Az egykori Gah 1811 pályaszámú fedett teherkocsi 1959-ben készült Székesfehérváron, Nyíregyházára volt állomásítva, azután valamikor az 1990-es évek elején jött ide. Érdekessége, hogy az egykori fékbódé helyett most nyitott fékállása van.
GV 3788 psz. mozdony
A GV 3788 pályaszámú C50-es gép 1955-ben készült. Oroszlány, Győrszemere, Sajószentpéter és Kapuvár után Szobra került, ahol a Gyermekvasút másik, jelenleg fekete C50-ese is szolgált (GV 303). Szobról 1993. augusztus 27-én Hűvösvölgybe érkezett. Lentiben kapott felújítása után 2023 végén állt újra forgalomba.
Mk48,2030 psz. mozdony
Az Mk48 sorozatú dízelmozdonyok két prototípusát 1958-ban gyártották a győri Wilhelm Pieck Magyar Vagon- és Gépgyárban, ezt követte 10 db mechanikus erőátvitelű, majd 1960-61-ben 40 darab hidraulikus erőátvitelű mozdony. Teljesítménye, vonóereje és engedélyezett sebessége alkalmassá tette személy- és tehervonatok továbbítására egyaránt. Hamarosan majdnem minden MÁV kisvasúton megjelentek az Mk48-asok, csak a megszüntetések után terjedtek el nagyobb mértékben az erdei vasutakon. A ’70-es években az eredeti Jendrassik-dízelmotort Rába-MAN dízelmotorra cserélték.
A 2000-es években több példányt átépítettek dízel-villamos erőátvitelű, hibrid mozdonnyá, melyek bizonyos körülmények között akkumulátoros villamos mozdonyként is tudnak közlekedni. Az Mk48,2030 pályaszámú 1961-ben Békéscsabán kezdte szolgálatát, majd Szegeden és Kecskeméten dolgozott, a Gyermekvasút állagába 2020 júniusában került át.
Uba sorozatú kocsik
Ömlesztett anyag szállításra alkalmas, egy oldalra billenthető teherkocsi, a MÁV Székesfehérvári Járműjavítójában készültek. Legnagyobb számban a Szobi GV használta kőszállításra, de megtalálható volt alföldi kisvasutakon is mezőgazdasági termények továbbítására is. Mára csak kis számban maradtak meg, kis átalakítással pályafenntartási célra, ágyazatterítésre használatosak. A Gyermekvasúton négy ilyen kocsi van jelenleg, pályafenntartási célokat szolgálnak.