A sokéves hagyományokat követve április második szombatján idén is kisvasúti napot rendeztük a Gyermekvasúton.
2014. április 12-én szombaton a most 85 éves nosztalgia motorvonati szerelvényen való utazásra, bemutató erdőismereti foglalkozásra és a hűvösvölgyi látványosságaink megismerésére invitáltuk az érdeklődőket.
A rendezvény röviddel délelőtt 10:00 óra után kezdődött Széchenyi-hegy állomáson. A Gyermekvasút nosztalgiazenekara térzenét játszott a gyülekező résztvevőknek.
Időközben megérkeztek Széchenyi-hegyre a különvonat szerelvényébe szánt járművek. Előbb a nosztalgia motorvonat négy mellékkocsija mozdonyos vonattal, majd végül a nosztalgia motorkocsi önmagában futott be az állomásra.
A program hivatalos megnyitójaként a Gyermekvasút vezetője és A Magyar Közlekedési Közművelődésért Alapítvány vezetője köszöntötte a kisvasúti napra érkezőket. A Gyermekvasút Napja hagyományosan a Kárpát-medencei Kisvasutak Napjai eseménysorozat évadnyitó rendezvénye is, melyet az alapítvány kezdeményezésére 1995 óta évente útjára indítanak.
Idén valójában két különvonatot indítottunk. Elöl a nosztalgia motorvonat közlekedett: a nosztalgia motorkocsi ez alkalommal két mellékkocsit továbbított. Menetrend szerinti forgalomban ritka, hogy a motorkocsi szerelvényen egynél több mellékkocsi közlekedjen.
Mögötte állomástávolságban egy dízelmozdonyos vonat is közlekedett. Szerelvényébe a nosztalgia motorvonat két mellékkocsiját, a tavaly decemberben forgalomba állított kerékpár- és babakocsi-szállító kocsit, a nagy szalonkocsit, valamint egy hagyományos személykocsit soroztunk.
Azok kedvéért, akik utazni is szerettek volna a különvonaton és fotót is akartak készíteni róla, Virágvölgy és Hárs-hegy állomáson rövid fotómegállást tartottunk.
Hárs-hegy állomástól kiindulóan bemutatót tartottunk az erdőismereti foglalkozásból. Az eredeti programot elsősorban általános iskolás csoportok számára kínáljuk. A gyerekek szakavatott erdőpedagógus vezetésével rövid sétát tesznek a hárs-hegyi erdőben, majd a laborkocsiban utazva ismétlik és rendszerezik a látottakat. A kisvasúti nap résztvevői a bemutató során az eredetivel ellentétes irányban – Hárs-hegy állomástól Hűvösvölgyig – kirándultak. A laborkocsi pedig délután a vontatási telepen kiállítva volt megtekinthető. A különvonatoktól indított első bemutatóról lemaradók kedvéért kora délután még egy erdőismereti foglalkozás indult Hárs-hegy állomásról.
Akár vonattal, akár az erdőismereti foglalkozás bemutatója keretében gyalog az erdőn át, a Hűvösvölgybe való megérkezéskor ebéddel vártuk a résztvevőket a Gyermekvasutas Otthonépületben.
A délután folyamán már kötetlenebb volt a program. Az érdeklődők betekintést nyerhetek a különböző hűvösvölgyi látványosságainkba.
A Gyermekvasutasokért Alapítvány modellező szakköre vasútmodell-kiállítást rendezett. Bemutatták már elkészült és még épülőfélben lévő, de már működő terepasztalaikat, vitrinmodelljeiket és különböző vasúti relikviáikat. A kiállító terem egyik érdekessége az a pult, amely segítségével a MÁV sebességjelzési rendszere egy valódi fényjelzőn szemléltethető. Az egyik terepasztalon pedig a látogató gyerekek maguk irányíthatták a végtelenített pályán közlekedő ICE motorvonatot.
Az idén év elején kibővített és megújuló Gyermekvasutas Múzeum szintén nyitva állt a kisvasúti nap résztvevői előtt.
Szintén különleges lehetőség volt a vontatási telep, az ott tárolt járművek, és a karbantartásukhoz használt műszaki berendezések megtekintése. A fűtőház és környéke üzemi terület, csak hasonló rendezvények alkalmával látogatható.
Kivételesen befűtöttük a 490,056 pályaszámú gőzmozdonyt, amely alkatrészhiba miatt a vonalon egyelőre nem közlekedhet. A Gyermekvasút legkisebb, Bk357 pályaszámú személykocsijával a vontatási telep területén, illetve a fűtőház és Hűvösvölgy állomás között szállította az érdeklődőket.
Egy-egy alkalommal a gőzmozdony és rövidke szerelvénye ráállt a fordítókorongra. Bemutattuk, hogy a szerkezet segítségével szükség esetén milyen egyszerűen meg lehet fordítani a járműveket.
A Gyermekvasút hagyományaihoz híven a kisvasúti nap lebonyolításában számos gyermekvasutas pajtás vett részt. A rendezvény sikeréhez a kellemes, tavaszias időjárás is minden bizonnyal hozzájárult.
További olvasnivaló: